|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.13. 00:54 - |
Az utcákon járkálni éjjel nappal veszélyes egy kicsit,nem tudhatod mikor akar rád támadni egy kezdő bandita csapat.Reggel és este csendes és már-már kihalt,nappal viszont hatalmas a jövés-menés. |
[55-36] [35-16] [15-1]
...nem lát már Liza semmit, ahogy beborítja a jótékonynak is nevezhetö sötétség...így azt sem látja, azt sem érzi, hogy...nem a földre esik...mert ahogy zuhan, mozdul a férfi, megint...visszafelé...erős-szikár-izmos karokba hullik hát "hősnőnk", nem a poros talajra...de ez már nem számít...most már csend van...sötét...és...és talán majd egyszer eljön a fény, újra...
- Aludj csak, Kicsilány...
...hallik a "dörmögés" , a zord-komor alak késpengeszerü ajkai közül szürve a szavakat...hogy aztán mi történik...az Liza számára nem ismert, azaz...talán majd képek-bevillanások lesznek, késöbb...de ez már egy másik történet...ahogy mindig is...
[időbeli ugrás következik másik topicon lesz majd folytatás;)] |
Inkább érzékeli, mintsem látja, hogy körülötte alakok állnak fel, Római pedig, a gyűlöletes,megmozdul. Ahogy végre hátat fordít,nem várt, erős érzelmek rontanak rá. Egyetlen, sós könny gördül végig poros arcán, világos csíkot hagyva maga után..néma szóra nyitja száját, mert lovának hiánya elemi erővel tör rá: az egyetlen lényé, akit szívből szeretett. Előre lép egyet. Talán egyensúlyát próbálta valahogyan megtartani, vagy indulni készült valahová? Ki tudja...Csak egyet lépett. Utána öntudatlanul zuhant a földre, akár egy rongybaba. Most nem érzett...nem fájt semmi. Nem látott semmit. Nem gondolt semmit. Puha sötétség...
|
...ahogy a leány emelkedik, úgy emelkedik fel-bukkan elő vagy fél tucatnyi "árny"... ki háztetőn, ki sikátorbeugróból, ki kapualjból, mind-mind lövésre készen tartott puskákkal...fél tucatnyi marczona, megannyi csatát-küzdelmet-vért-halált láthatott veterán...mégis felállította őket a ...tisztelet...az ismeretlen leány iránt, aki...olyasmit visz véghez, ami férfiaknak is becsületére válna...ahogy megbillen a szikár-komor alak kalapjának karimája is...a Római apró-katonás, alig érezhető fejhajtása nyomán...nem először csinálja ezt valakivel, nem is utoljára, de...de alig egykét ember bírt eddig idáig eszméletén és csendben maradni, és...és nem ugrani a torkának...egyik se nő volt..."emberünk" azok közé tartozik, mint szinte férfi ezen nem is kicsiny országban, akik szerint a nő két dologra jó igazán, és egyik se a fegyverforgatás...
~~...Indián és kékkabátos holttestekkel terített csatatér, a küzdelem végetért, már csak egynehány kékkabátos uniós katona járkál a heverő testek közt, hogy egy-egy halálosan sérült, de még élő embernek megadja a kegyelemlövést...szikár-komor lovastiszt ereszkedik féltérdre haldokló őrmestere mellett...a deresedő halántékú, és szakállú férfinak ez volt az utolsó harca...a tomahawk csapását már nem gyógyíthatja időben semmilyen orvos...
"A...a lányom...vigyázz rá, Kapitány..."
...a szikár-komor tiszt bólint, és...és megemeli a pisztolyt...dörrenés...aztán vége...az őrmester már egy másik harcmezőn keresi az örök dicsőséget immáron...~~
...rég volt már...az egyetlen oly kérés az életében, amit érdek nélkül akart teljesíteni...későn érkezett...a szerencsétlen sorsú nőt már sírba vitte iszákos-durva férje, és...és a férjet is lelötte egyetlen leányuk...hát igen, Liza sosem tudta meg, miért engedte el akkor, azon a fura-zavaros éjjelen a számára idegen lovastiszt...
~A Sors fintora, nem, Vén Gazember? Most vigyázhatsz rá...legalább teszel valami emberit is...de...meg akar ölni, és tán jogosan...talán ő lesz a nálad nagyobb gazember...~
...gondolatai-emlékei persze nem hallatszanak, ahogy orczájára sem vetül ki semmi belölük...csak biccent...katonásformán...és...és sarkon fordulva, otthagyja a leányt... távozik...lovához lépked, hogy a robosztus mén hátára szállva kilovagoljon az éjszakába...ma éjjel vadászni fog...de rég is volt már...de ezt a leány már biztosna nem látja, hiszen bármennyire is hösiesen viselkedett eddig, legkésöbb akkortájt, amikor hátat fordít neki a férfi, beborítja a sötétség...mely jótékonyan elsodorja a kínt...ahogy mindig is... |
A lüktető fájdalom nem akar szűnni, de hát miért is szűnne? Mindazonáltal ahogy ott görnyed,egyebek közt azt is van ideje észrevételezni, hogy sérülése talán nem olyan rémes, mint ahogyan először gondolta. Majd, pár órával később esetleg érez iránta megkönnyebbülést. És talán majd el is sápad, miután rájött, miféle emberek fogtak fegyvert rá. Ehhez a lövéshez ugyanis nem kevés tehetség, tudás, és gyakorlat kell. Most azonban egyszerű tényként raktározza el agyának egy szegletében. Szabályosan küzd a fájdalom, és a hívogató, bársonyos eszméletlenség ellen. Fogait összeszorítva, kínlódva-szenvedve, de mindenáron eszméletén akar maradni. Ezt az elégtételt nem fogja megadni neki. Ha beledöglik, sem. Amit mond Római, az ismét felkorbácsolja benne az indulatokat, a lázadást...de nagyon jól tudja, hogy az élete hajszálon függ. Ezt a csatát elveszítette. Már akkor elveszítette, amikor útnak indult a város felé Betyár hátán....Betyár....Torka összeszorul, és erőt vesz magán. Visszafojtott lélegzettel nekilátt talpra állni. Az egyik lábának talpár érinti a földre, így gyakorlatilag féltérdre ereszkedve, s ebből a pózból lassan, de határozottan fölemelkedik. A szemei előtt vörös szikrák pattognak, mert fáj a legkisebb rázkódás is kezeinek. Mégis fölegyenesedik, kihúzza magát, és farkasszemet néz a férfival, akit már gyűlöl, és aki ellen bosszúra szomjazik, még akkor is ha jó másfél fejjel magasabb nála. Állkapcsán megfeszülnek az izmok, a szája vonallá keskenyedik, hogy el ne kövesse most azt a hibát, hogy mégis halálba küldi magát. Mert bár fél a haláltól...igen, fél tőle...Mert bár sokszor farkasszemet nézett már vele, ezt mindig úgy tette, hogy a dolog két esélyes volt. Itt azonban ki van szolgáltatva. Két keze jelenleg béna, ernyedten lógnak..hasznavehetetlenek. Ha nem szegeződnének rá mesterlövészek fegyvercsövei, még kihasználhatná a helyzetet. Hisz van itt egy lovas nélküli ló, ő neki pedig nem feltétlenül kell a kezeit használnia hozzá, hogy elirányítson egy jól képzett hátast. De még ha sikerülne is Rómait a meglepetés erejével kijátszania, és a lova felé iramodnia, szinte biztos, hogy golyót kapna a fejébe, vagy pedig a fájdalom terítené le: mert a szimpla felállás is pokoli élményeket okoztt neki. Mit élne át akkor, ha most még harcba bonyolodna? Igen. Kiszolgáltatott, és tehetetlen. De a félelem mellett egy másik, erőteljesebb, sunyibb érzelem is kibontakozik benne: és ez a harag és bosszúvágy. Ha most meghal...sosem vehet elégtételt Betyár haláláért...aki több volt neki, mint közönséges hátasló....Betyár....Lehet, hogy fél. Lehet, hogy bosszúra éhes. De elég csak kimondania magában a nevét...és lehorgasztja a fejét, megadóan. Mert inkább viseli el, hogy behódoljon ellenének, még ha csak egy időre...vagy egy jó időre is, minthogy lássa a szemeiben a fájdalmat, amit okozott neki...
|
...hát igen...költőinek nevezhető, regényekbe illhető kép...a szenvedő-tehetetlennek tetszhető leány, felette a szikár-komor, szenvtelen-kegyetlennek hatható alak, körben pedig...az éjszaka...a poros-kihaltnak tetszhető utca, a komor-nagy épületek, a...a tisztelet...mert szinte tapintható a tisztelet most a levegöben...a rejtező "marczonák" tisztelete ez...elvégre...két szétlőtt kézzel, hű lova elvesztésének lelki fájdalmával tetézve még egy felnőtt-érett, ereje teljében lévő férfi is nehezen maradna eszméletén-tudatánál most, jelen helyzetben...Liza pedig...egy fiatal leány...és...és szinte nyikkanás sem hallik felöle...nem ordít, most már nem is átkozódik, nem alél el, pedig...nyilvánvalóan szenved...
...igen, bizony, szenved szegény leányzó, nagyonis, ámbátor...a fájdalom homályt hozni akaró fátyolán át lassan érezheti-rájöhet, hogy... "csupán" keresztüllöték mindkét kezét...nem roncsolt-tört igazán finom csontokat egyik golyó sem, nem is maradtak a kézfejben, azaz...azaz valószínüleg elejtett puskájában végzhették a golyók, így a puska is megsínylette valószínüleg a "lövöldözést", de...de ami ennél jelen helyzetben sokkal fontosabb, hogy...ha idejében hozzáértő kezei közé kerül, akkor...nem bénulnak majd le egész életére a kezei, söt...irgalmatlanul jó mesterlövész kell az ilyen lövéshez, és...és ennek a férfinak a parancsnoksága alá három is tartozik ilyesfajta lövészböl, olybá tünhet, ezekszerint "hölgyikénk" számára, mostan, de...
...de kihuny végül a fény a leány szemeiben, elhangzanak a szavak ajkairól, és...és kacaj "perdül" a késpengeszerü ajkakon a kopottas, valahavolt lovastiszti kalap karimája alól...nevet "emberünk", fura-komoran, de nem kigúnyolva a leányt, ez nyilvánvaló, sőtmitöbb...mintha...pillanatokra, de megbillentené kalapját, és...és most már szinte tapinthatóan érzödik a férfi fejtező embereinek döbbenete a "levegöben", merthogyugye...ők bizony tudják, hogy parancsnokuknál ez a tisztelet jele...
- Seriff. Neked mostantól Seriff, vagy Uram...
..."recseg" a komor-kemény hang, aprót bökve kesztyüs jobbjával kabátján, így megcsillan a jeles kabát alatt, mellényén "díszelgő" jellegzetes csillag-jelvény...
- Ha felépültél, jelentkezel Kent Helyettesnél...munkára, mint...a Segédeim egyike.
...nem kér...nem elvár...kijelent...ahogy mindig is... |
Elnyílt szájjal, a levegőt erőltetetten, reszketve véve és fújva figyeli, már-már üveges szemmel ahogy két kezén folyik végig a bugyogó vér, s mint csöppen a vörös nedv a porba, s mint issza fel a föld, mint valami mohó, szomjas szörnyeteg. Látóterébe két csizma orra tolakodik. Nagyon jól tudja ki áll fölötte, de nem veszi a fáradtságot, hogy felnézzen. És most válaszút elé állítják. Valahol, mélyen, tudta hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat. Ugyanúgy megérezte, ahogyan beteg állat a halálát. Paranoiásnak nevezte magát, sokszor. De most már tudja, hogy nem egy rémkép volt az, amitől félt. Válaszút. Hát ő választ.
Fölveti fejét, szemében a gyűlölet lángjával tekint a múltbéli ismerősre, és hagyja, hogy elöntse lova iránt érzett gyásza, a bosszúvágy minden gyűlölete. - Dögölj meg, te szemét, te utolsó! Rágjon szét a halál és köpjön az utcára, a nevedet pedig senki se sirassa! - És addig gyalázkodik, egyre durvább szavakkal, míg meg nem hallja az újabb dörrenést, és a világ sötétbe nem borul...
Igen. Ezt akarja. Többször is megfeszíti izmait, hogy fölegyenesedjen, és mindezt végre hajtsa. De valami súlyos teher nem engedi mozdulni...és ez a félelem. Hányszor nyargalt már bele a veszedelembe, mit se törődve saját épségével? Hányszor került már szembe a halállal? Hányszor.... De most fél tőle. És nem tudja fogadni....
- Mondd csak, katona...
Szólal meg...de a hangja ezúttal más. Kiveszett belőle a harc heve.
- Nem félsz tőle, hogy életben hagyj?
|
...csizmás-sarkantyús láb emelkedik ki a kengyelböl...hogy a poros-koszhadt talajra érkezzen, aprót dübbentve...aztán a másik, ahogy...leszáll hű lova nyergéböl a Seriff...gyors-határozott léptek, és...és a porban-földön görnyedö-fájó leány fölé szikár-komor alak magasodik...
- Új idők járnak erre, Kicsim...a puhány Johnson, és a ribanc Marina a múlté...*gunyorosforma kacajféle* ...két választásod van, Liza...behódolsz, vagy meghalsz...melyik legyen, Babám? |
Fehér kín lángja robban szemei elé, mely a két dörrenést kíséri. Kiáltana, sikoltana fájdalmában, de torkára forr a szó, ahogy megtántorodik. Kezéből a fegyver fémes hanggal a földre hull, és hamarosan ő is követi: összegörnyedve rogy térdre az utca porában, és úgy reszket, mint akit a hideg ráz. Homlokán hideg verejték gyöngyözik. Hallja, mit mondanak neki, de nem válaszol. Talán jobb is: alighanem szavai nyomán a következő lövés nem a kezére irányulna.
|
...két dörrenés...szinte egyszerre, így tán egynek is hathat...két veres pont, két vércsík, két szétlött-törött kéz...Liza kezei...a puska kifordul "hősnőnk" markaiból...nem tudott löni, de az ö két kezét szétlötték..."emberünk" egyetlen szemevillanása elég volt ehhez...
- Igen.
..."reccsen" a szenvtelennek hatható hang...
- És most? Iderohansz, és átharapod a torkom, Kicsim?
..."recsegnek" tovább a szenvtelennek hatható, gunyorosnak tetszhetö szavak...
- Elég volt. Vesztettél. Egyet kell kibírnod. Hogy meghallgass...aztán...eldöl, hogy Királynö leszel e az új Király oldalán, vagy egy újabb sírhely tulajdonosa a temetöben...nos, Liza Babám? |
Nagyon erős késztetést érez rá, hogy azonnal ráfogja a fegyvert, és meghúzza a ravaszt. Hogy lássa, amint a feje úgy durran szét, mint egy érett tök. Kimondhatatlanul vágyik rá, de egy furcsa, baljós megérzése óvatosságra inti. Gyakorlott szeme körülvillan a környéken, árulkodó jeleket kísérve. Nem mérheti fel azonban a terepet úgy, ahogyan szeretné. Mert ekkor az idegen megszólal, és ez újra felszabadítja indulatait. És most csakugyan ráfogja a fegyvert, de még nem lő. S ha nem ment szét még az ő feje ez miatt a mozdulat miatt, meg is szólal.
- Ne becézgess engem, te mocskos szarházi! Te vagy a felelős a történtekért, IGEN VAGY NEM?
Ahogy beszélt, a hangját fokozatosan emelte fel, míg végül ugyanúgy üvöltött, ahogyan az imént, csak egy kicsivel ezelőtt. Felismerte. Hogyne ismerte volna. Akkor sem tetszett neki a becéző szó...s most még úgy sem. Talán hálásnak kellene lennie a múlt miatt. Talán az adósa is. Mindez azonban most nem érdekli. Talán ha máskor, más körülmények között futnak össze, higgadtabb fejjel talál a lányra. Liza most azonban csak egyet akar: felkutatni azt az embert, aki végzett hű társával, és golyót röpíteni a fejébe.
|
...Római, és Római...két fura-komornak tetszhetö alak, az éj csalóka-vad sötétjében, a hold csalóka-sápatag fényével "megbolondítva"...
...Római, a robosztus, fekete, fehár hókás "csatamén", és..
...és Julius Cornelius Wilkes, azaz Római, a valahavolt lovastiszt, a poros-koszhatag városka Seriffje, és "kiskirálya", a heges-zord alak, aki...épp rápöfékel a szájából "fityegö" cigerattára, amikortájt a leány kiáltása felharsan...pontosna tudja "emberünk", hogy mielött a leány meghúzhatná a ravaszt, legalább ketten lövik majd szét a fejét...hiába, no, a "pozíciónak" is vannak elönyei, ugye...ahogy mindig is...
- Itt vagyok.
..."reccsen" karczos-kemény hangja...fura-komor szoborként hathat most ló, és lovasa a hold csalóka-sápatag fényével "övezve"...
- Dobd el a puskát, Liza...aztán beszélgethetünk...már nem a puhány Jonhson itt az úr, Kicsim...új Seriff van a városban, Babám...
..."recsegnek" a szenvtelennek hatható szavak, és...és ismerösnek tetszhetnek a leány számára...még annak idején...hosszú évekkel ezelött...amikor szétlötte durva-alkoholsita apja fejét, és menekült...egy lovastisztnek akadt az útjába...a tiszt...nem tartóztatta le, nem lötte le, mint tehette volna...
"Egyszer még találkozunk, Kicsim..."
...mondta akkor...hát...most találkoztak...van ez így... |
Sötét éj...a városba tartott, megannyi hét után. Régóta nem járt már erre...Mondják, sokminden megváltozott. Valószínűleg a kíváncsisága vonzotta ide....bár ne vonzotta volna...
Sötét sziluettje nemsokára feltűnik a házak között. Két kezében vadászpuskáját szorongatja,fegyverövében pedig ott lapul revolvere. Még ott ven kezén a rászáradt vér...a ruhája pecsétes...és még ott jajong fejében az emlék, nem is olyan régről...
Az éjszakában lövés dördült. A következő pillanatban pedig Betyár sikoltva felborult, vele együtt. Még volt annyi lélekjelenléte, hogy lábait kirántsa a kengyelből, és leugorjon a nyeregből, mielőtt még a mén alá kerülne. Keményen landol a földön,s hagyja, hogy a lendület odébb vigye. Egy pillanat alatt felpattan, kezében revolverével, s vad tekintettel pásztázza a vidéket. Szél se rezdül azonban...az éj csöndjét csak a mén hánykolódása kavarja fel. A lány ízléstelenül káromkodva rohant oda Betyárhoz, mit se törődve vele, hogy a rúgkapáló állat esetleg benne is kárt tehet. A háta felől közelítette meg,egyik kezét a ló nyakára csúsztatta, a másikkal a fejét fogta le, miközben nyugtató, csitító szavakat suttogott. Betyár megnyugodni látszódott, de bőre meg-megrezdült,mintha legyet kergetne magáról.....
Fogai megcsikordulnak egymáson, amiért összeszorította őket, kezei megszorulnak a fegyveren. Ereiben vérével száguld az indulat. Megszaporázza lépteit, szemei jobbra- balra villannak.
Menthetetlen volt. Amikor sérülést keresett rajta, egy pár pillanatig úgy tűnt, talán nincs is...Azután meglátta a mén ernyedten fekvő, törött jobb mellső lábát. A golyó visszafordíthatatlan kárt tett benne...A csont csüd fölött tört el, s ugyane helyett megroncsolódott a bőr és az inak...Nagyon rég fordult már elő vele ilyesmi...de ahogy simogatta a lovat, s megnyugtató szavakat suttogott neki, a szemeibe könny szökött. Betyár már nem próbált felállni, és nem hánykolódott. Bánatos barna szemeivel csak nézett gazdájára, szuszogása felkavarta a port orra előtt.
- Jól van,fiú...jól van...nincsen semmi baj... - Mondta, és keze megszorult a fegyverén. Szabad kezével a ló pofáját simogatta.
- Semmi baj... - A fegyver csövét a ló halántékára nyomta.
- HOL VAGY?! - Az éjszaka csendjét az ő kiáltása töri meg. Hangja reszelős a düh és a fájdalom kirobbanó erejétől. E két szó végigrohan az utcán, visszaverődik a ház faláról. Egyetlen rántással kibiztosítja vadászpuskáját, mely azelőtt a nyereghez rögzítve nyugodott. Amikor meglátja a lovast, tőle legalább 30 méterre a sötétben, megáll. És nem szól. Se nem mozdul.
|
...csend van...rég kihaltnak tetszhet az átkozottnak is nevezhetett város, melyben...valóban éjszaka van, jelenleg...magányos lovas vág át az egyetlen igazinak nevezhetö, és persze ezegyben főutcáján a poros koszfészeknek...robosztus, fehér hókás fekete mén durva acélpatkói még a poros-döngölt föld utcán is csattanni érzödnek-hallatszanak, a szürke-kopott hosszú kabátos, véznán is méltóságteljesnek hatható lovas kalap karimájának jótékony "sötétjéböl" figylei a "tájat"...
- Csend van.
...reccsen a karczos-komor hang...az illetö jobbja mozdul...villanás szerüen, és...és gyufa feje sercen a kabáton, hogy...meggyulladjon a heges-durva alak szájában lógó cigaretta...aprót fújtat Római, a robosztus "csataló" , mintegy "helyeslésképpen", hátasa pediglen gonosz-furán vigyorodik el...fél év...fél éve, hogy idehívta őt a vén Johnson...fél éve, hogy lelötte, azon az átkos-fura éjjelen...fél éve, hogy ő a városka Seriffje, egyben, Johnson "szerencsés" végrendelete miatt a környék tulajdonosa, és irányítója és...és "segédjeinek" egyike pedig "odaát", a banditák között vette át az irányítást...mostanra Ura helyzetnek, és a környéknek...most már egy van hátra...a Vadlovak...és az indiánok...nem tagadhatja meg ugyanis hadseregbeli múltját...a "civilizációnak" érvényt kell szerezni...ahogy mindig is...
...de...most másért van itt...vár valakit...egy kis rib..."hölgyet"...a valamikori banditavezér egyik jobbkezét...rég járt erre, de ha nem csalnak információi, most is erre tart...a kis rib..."hölgy" még nem tudja milyen változások mentek itt végbe...de most majd választhat...betör, vagy...nem megy innen többet sehova...
...fél tucatnyian lapulnak különbözö helyeken, ezt "emberünk" tudja jól...egy mesterlövésze kilötte a leány alól a lovát, fél mérföldnyivel a város elött, így a leány gyalogosan bukkanhat fel a poros városka poros fűutcáján, ezt is tudják, jól...ahogy mindig is... |
*Itt valami nem stimmel.. olyan.. rossz érzése van. Elhessegeti kellemetlen gondolatait, már régen kinőtt abból a korból, melyben még hitt az árnyékban lapuló gonosz emberekben. Bár, ebben a városban..? A lármára felkapott fejjel pördül meg tengelye körül, és hátra, azaz oldalra szökken.*
- A fené..
*Nem tudja befejezni, mert a lasszó így ugyan nem az oldalát, hanem a még levegőben levő bal lábát fogja körbe, s mint markoló ujjak, nem eresztik. A földre puffanás pedig beléfojt minden káromkodást. Na igen, bizonyára nem az lehet "elrablója" célja, hogy megölje, de szerencséje, mert ha egyszer megállnak ő fogja megölni.. a két kezével, ha kell.. ugyanis elég ütést kap így is a talajtól, mikor egy kisebbet puffan. Próbál felülni, hogy a csizmája belsejében lapuló tőrig nyújtózhasson. Ujjai többször elérik a cipzárt, de egy kis buktató mindig eltántorítja céljától. Összeszorítja fogait, és úgy nyújtózik ki, ujjai rásiklanak a markolatra, majd pakk.. durcásan karba teszi a kezeit, keresztbe pakolja fogságban levő lábán a másikat, és sértődötten, az eget bámulva pattog ló és lovasa után.*
~Csak tudjam meg hogy ki vagy és mit akarsz..grr.. de, egyáltalán merre megyünk?~
|
*Éppen lova sörényével babrál,amikor szeme sarkából meglátja,hogy a villanyokat lekapcsolják a kocsmában,és akire várt,kirepült a fészekből.Szája szegletében halvány vigyor jelenik meg,majd leveszi a nyeregszárnyra akasztott lasszóját.Kicsit megböki Betyár oldalát,majd tisztes távban Samtől felzárkózik a lány mögé.Majdhogynem nesztelenül követi.Barna kendőjét közben felrángatja orráig az arcára,aztán a lasszóját kezdi el kibogozni.Amikor végzet a hurok alatt megfogja a kötelet,majd nagyot lélegez,és hirtelen oldalba rúgja hátasát.betyár felkapja fejét és azonnal nekilendül.Vad vágtával rohan egyenesen Sam felé.Liza fél kezében a kantárt fogja,kiáll a nyeregből,másik kezében pedig a lasszót pörgeti.Nagyot rikkant,majd amint Samhez ér eldobja a lasszót,egyenesen a lány felé.Hurkolódjon bárhova: lábára,kezére,legjobb esetben oldalára,Liza akkor sem áll meg.Nevet egyet,mint aki megőrült és eszelős vágtában hajtja tovább Betyárt ki a városból,minden bizonnyal maguk után rángatva Samet is.Azért kerülik a kiálló köveket és hasonló finomságokat,ennek ellenére...nem lehet kellemes ott hátul utazni.*
|
*No jó, a takarítás várhat. Pillantása megakad a kinti tájon, így egy sóhajjal hanyagul a szék támlájára dobja, lelövi a világítást, és kilibben az ajtón, melyet gondosan be is zár maga után. Bár annyira mindegy.. a kulcsot elrejtve a főnök által megadott hétpecsétesen titkos helyre egyenesedik fel, összecsapja két kezét, és megfordul. Elhúzza száját, ibolya-íriszei a sötétséget pásztázzák. Sóhajt egyet, majd elindul. Jó lenne kinézni a farmra..*
|
*Halkan léptet a házak között.Elhalad a kocsma előtt is.Hm.Ég a villany és valaki mozgolódik még odabenn.Biztosra veszi,hogy az a személy,akit keres.Betyárt megfordítja és lassan arrébb üget,behúzódik egy sikátorba,ahonnan tökéletesen rálát a kocsmára,de őt nehéz észrevenni.Türelmesen várja,hogy Sam kijöjjön végre.*
|
*Egy sötét alak vágtázott a poros utcákon, majd hirtelen lassítani kezdett és lépésbe váltott.Három loval volt: egyen ült, a másik kettőt pedig úgy vezette a száron.Körülnézett, majd megcsillant a szeme a közelben lévő kocsmán.Majd leszállt a lováról, és a nap megvilágította egéz testét.Legtöbben csak most jöhettek rá, hogy ez az idegen egy nő.Mégpedig Rose Strife.A kocsma előtt kikötötte lovait.*-Keeta, légy jó*szólt ridegen fakó lovához, majd lassan bement a kocsmába...*
|
*Meglepődött,hogy Deamon megnyugodott.* Te is kikészültél ugye nagyfiú ... *Mondta kicsit szomorúan,aztán a lovat elvezette,majd felszált Moonra.* Jobblesz,ha minnél előbb az istállóba érünk,és ott leápolom a sebeidet! *vett egy levegőt,és visszaügetett az istállóba.* ~Bárcsak elügethetnék a fájdalom elől,ami most teherként nehezedik rám,sose tudom Cloudnak elmondani mennyire sajnálom! ~ *Atzán az égre nézett,és egy furcsa lakú felhőtt vett észre,merengve nézte.* A fájdalom sose múlik el,ez normális,de az élet megy tovább,és nekem még bizonyítanom kellessz! *Mondta,és rájött,hogy ami megtörtént az megtörtént....* Cloud a szívemben maradsz örökre! *Majd Hajtani kezdi Moont.*
|
*Hermésznek már húscafatokból állt a teste egyes része, de mikror lépek zaját hallotta hirtelen megnyugodott.*~Cloud?~*és lassan az emberhez közeledik, de idejében rájön, hogy az az emebr Anne.Kicsit búsan, de odamegy a lányhoz.A kötéllel szinte, bíztos, hogy elkapja Hermészt Anne, mert nem volt kedve a csődörnek ellenkezni.*~Az lesz a legjobb, ha visszamegyek Angelfireékhoz~*De hogy mi lesz a továbbiakban, nem tudta.Sőt valószínűleg más se tudta.Hermész azt is emgfogadta, hogy egyedül Annet nem bántja az emberek közül, mert gazdája szinte mindennnél jobban szerette...Vígasztalásul megbökdöste a lány arcát, aztán azt tette, amit kért tőle, de a hátára már senki se ülhetett.*
|
[55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
